Továbbra sincs házelnöke az Egyesült Államok képviselőházának, pedig már ötször szavaztak róla
Négy kudarccal végződő szavazás után, az ötödik fordulóban sem tudták megválasztani az amerikai képviselőház elnökét. Biden szerint ez már bizony kínos.
Négy kudarccal végződő szavazás után, az ötödik fordulóban sem tudták megválasztani az amerikai képviselőház elnökét. Biden szerint ez már bizony kínos.
A republikánusok továbbra is döntésképtelenek. Amíg viszont nincs megválasztott házelnök, a képviselőház sem tudja megkezdeni a munkát.
A harmadik szavazást is elbukta Kevin McCarthy, nincs egység a republikánus képviselők között.
Előzetesen öt párttársa jelezte, hogy nem voksol majd Kevin McCarthyra. Az első két körben végül 19-en nem támogatták.
Az elnökválasztásig hátra lévő két évben az alsóházban republikánus, a felsőházban demokrata többség lesz.
Papírforma szerint győzött Kevin McCarthy, ő maradt a Republikánus Párt képviselőházi frakciójának vezetője, egyúttal a leendő házelnök is.
"Világos, hogy vissza fogjuk venni a Házat" - így fogalmazott Kevin McCarthy a támogatói előtt mondott beszédében.